A pszichoszociális fejlődési modell egy olyan modell, ami megoldást és megértést kínál a különböző életszakaszainkban történő kríziseinkre. Erik Erikson pszichoszociális fejlődés elmélete a legnépszerűbb és legnagyobb hatású elmélet a mai napig.
Célja az volt, hogy felváltsa Freud igencsak megkérdőjelezhető elméletét a pszichoszexuális fejlődésről. Az 1950-es években kidolgozott modell szerint minden életszakaszban különböző kihívások állnak előttünk, amelyeket sikerrel véve 1-1 erényt szerezhetünk meg.
A biológiai, társas és pszichológiai faktorok folytonos hatással vannak ránk, akár gyerekkorról, felnőttkorról vagy időskorról beszélünk. Ez egy olyan, egész életen át tartó fejlődés, amely egy-egy krízis mentén alakul ki és azok köré szerveződnek. Mindenkinél ugyanazok az általános konfliktusok merülnek fel, de a végén két lehetőség adódik: egy egészséges és egy kevésbé egészséges megküzdés a konfliktusokkal.
Az Erikson-i pszichoszociális fejlődés elmélet
Erik H. Erikson, a Harvard Egyetem professzora és pszichoanalitikusa volt. Modellje szerint fejlődésünk egész életünkön át tart. Szakaszokra bontható, amely szakaszok bizonyos életkorokhoz köthetők. Ha sikeresen vesszük a különböző életkorokban fellépő kríziseket, akkor tovább tudunk haladni a következő irányába.
Ha sikeresen teljesítjük a szakasz „küldetését”, akkor alapvető emberi tulajdonságokat és erényeket nyerhetünk, valamint az egészséges személyiségfejlődés nyomán haladunk. Ennek köszönhetően pedig felvértezettebbek leszünk a következő szakaszra és könnyebben tudunk megküzdeni annak kihívásaival és krízisével. Ha azonban ez nem zárul sikerrel, akkor személyiségünk torzul és úgy érezhetjük, hogy valami nincs rendben, nem vagyunk elég jók és nem vagyunk jól.
Az erikson-i modell szakaszai
Ezek a krízisek a saját pszichológiai szükségleteink és a társadalom szükségletei között kialakuló ellentétre épülnek. A pszichoszociális elmélet neve is innen ered: pszichológiai szükségleteink (pszicho) és a társas szükségletek (szociális) ellentéte. Nézzük is meg a szinteket és azt, hogy milyen kihívással kell szembenéznünk a különböző szakaszokban!
Az első lépcső: Ősbizalom megszerzése
Életünk első szakasza születésünkkor kezdődik, és egészen 18 hónapos korunkig tart. Emlékeink erről az időszakról nincsenek még, de egy nagyon fontos feladatunk van: az ősbizalom megszerzése. Az elsődleges kapcsolatunk ekkor még a külvilággal az anyuka, aki szeretetet, törődést, biztonságot kell, hogy nyújtson számunkr. Ha a biztonság megvan, akkor tudjuk, hogy a világ kiszámítható, és bízunk abban, hogy van, aki gondoskodik rólunk.
Ez a felelősség leginkább az anyára hárul: ha az anya nem megbízható, nem kiszámítható, akkor ez a bizalom nem tud kialakulni. Például, ha az anya szülés utáni depresszióba esik és emiatt nem mindig képes a szükségleteinket kielégíteni. Amikor hiába sírunk kisbabaként és nem vesz fel, hogy megnyugtasson minket, akkor sajnos azt érezzük, hogy nem számíthatunk a felnőttekre. Ez pedig azt eredményezi, hogy félni fogunk a külvilágtól, gyanakvóvá válunk, szorongunk, hiszen, a külvilág félelmetes, nincs felette kontrollunk és kiszámíthatatlan.
Természetesen a megfelelő egyensúlyt kell megtalálni, hiszen az sem jó, ha túl gyanakvóvá válunk, de az sem, ha mindig mindenben, 100 százalékosan megbízunk. Az ősbizalom nem attól alakul ki, ha az anya erején felül, minden egyes alkalommal ott van mellettünk, de az esetek nagyrészében bizony szükség van rá.
Milyen felnőtté válhatunk, ha nem alakul ki az ősbizalom?
Amennyiben olyan bizalmi problémáink vannak, amelyek megjelennek a párkapcsolatainkban, akkor gyanítható, hogy nem sikerült elnyernünk az ősbizalmat. Ha úgy érezzük, hogy másokban nem bízhatunk meg, csak magunkra számíthatunk, mert úgysem lesz, aki segítsen, azt mutathatja, hogy nem jól vettük életünk első kihívását.
Az erény, amit nyerhetünk ugyanis pont az, hogy van remény: bármilyen rosszra fordulnak is a dolgok, valaki segíteni fog és lesz támaszunk. Ha azonban anyukánk nem volt ott, nem számíthattunk rá olyan mértékben, ahogy igényeltük volna, akkor úgy érezzük: egyedül vagyunk a világ ellen, és mindig egyedül is leszünk.
A második lépcsőfok: Autonómia vagy szégyen és kétely
18 hónapos kor után, körülbelül 3 éves korig némi önállóságra teszünk szert és rájövünk, hogy képesek vagyunk a körülöttünk lévő környezetet manipulálni. Nem minden csak az anyától függ, hanem nekünk is van ráhatásunk a körülöttünk lévő dolgokra. Mászunk vagy már járunk is, magunktól eljutunk helyekre, ahol aztán megfogdoshatunk dolgokat, arrébb tehetjük azokat.
A legnagyobb szabadságot és kontrollt pedig a szobatisztaság elsajátítása jelenti, amely a függetlenség és autonómia legfontosabbja. Ha ugyanis már eldönthetjük, mikor és hol szeretnénk a dolgunkat elvégezni, az hatalmat ad és megtanítja, hogy nem vagyunk teljesen ráutalva másokra. Ennek eredményeképp pedig elsajátíthatjuk az autonómiát.
Milyen felnőttekké válunk, ha ez nem lesz sikeres?
Ha a szülők kritizálnak, kontrollálnak ebben a korban és nem biztosítanak elegendő teret a felfedezésre, akkor az önbizalomhiányhoz vezethet. Úgy érezhetjük, nincs ráhatásunk a dolgokra, velünk csak megtörténnek az események, de tenni ellene vagy érte már nem tudunk. Ráadásul önmagunkban és képességeinkben is gyakran kételkedünk, miközben szégyenérzetet érzünk magunkkal kapcsolatban.
A harmadik lépcsőfok: Kezdeményezés vagy bűntudat
Ez a szakasz 3 és 5 éves kor közé tehető, vagyis óvodáskorra. A szülőkön kívül elkezdünk a körülöttünk lévő kortársakkal is foglalkozni, próbálgatunk kapcsolatot teremteni velük is. Valódi felfedezők vagyunk ekkor, amely kezdeményezéseket, ha a szülők korlátozzák vagy leértékelik, esetleg még büntetik is, akkor az bűntudattal jár együtt.
Gyakran ugyanis igen aktívak a gyerekek ebben a korban és sokszor illetik már őket azzal a jelzővel, hogy „rosszak”. Pedig sokszor nem arról van szó, csak felfedezik a körülöttük lévő világot. Ha jól sikerül a lépcsőfokot megmászni, akkor megszerezzük a biztonság, a kezdeményezőképesség érzését.
Milyen felnőttekké válunk, ha ez nem lesz sikeres?
Ha leértékelnek és szidnak minket a kezdeményezőképességünkért, akkor az bűntudathoz vezethet, amely hátráltatja az egészséges gondolkodásmód kialakulását. Amennyiben gyakran érezzük azt, hogy amikor kissé proaktívak lennénk az élet területén, akkor nekünk ehhez nincs jogunk, feltehetően nem sikerült a kezdeményezőképességet megszereznünk óvodáskorban.
A negyedik lépcsőfok: Teljesítmény vagy kisebbrendűség
5-10 éves kor között egyre inkább azon dolgozunk, hogy jól csináljuk a dolgokat. Beülünk az iskolába, ahol számos készséget sajátítunk el, mint az írás, olvasás, egyszerű matematikai műveletek. Ha jól oldunk meg feladatokat, akkor megtapasztaljuk a büszkeség érzését, valamint önbizalmunk és önértékelésünk növekedését. Ha rosszul, akkor kudarcnak éljük azt meg és kisebbrendűségi érzethez vezet.
A tanárok óriási hatással vannak erre az időszakra, hiszen legfőképp ők jutalmazzák vagy büntetik a teljesítményt. Amennyiben gyakran az a visszajelzés, hogy nem teljesítünk jól, akkor úgy érezzük, nincs meg a kompetenciánk az előttünk álló feladatokhoz. Ez pedig életünk minden területére hatással lehet. A teljesítményről és annak növeléséről bővebben olvashatsz a Hozd ki magadból a maximumot! című cikkünkben.
Milyen felnőttekké válunk, ha ez nem lesz sikeres?
Ebben az esetben sajnos nem fogunk bízni képességeinkben, azokat újra és újra leértékeljük. Ez pedig ahhoz vezet, hogy például nem a képességeinknek megfelelő munkánk van, mert sosem mernénk jelentkezni rá. Ha gyakran halljuk azt magunktól, hogy „ehhez úgysem értek, ez úgysem fog sikerülni”, akkor lehetséges, hogy életünk ezen szakaszában nem teljesítettünk túl jól. A kontrolláló szülők, akik csak negatív visszajelzéseket adnak, le tudják törni a gyermek büszkeségét és kompetencia érzését.
Az ötödik lépcsőfok: Identitás és szerepkonfúzió
Az identitásunk keresése körülbelül a serdülőkorra tehető, 10-18 éves korunk között. Ebben az időszakban keressük önmagunkat és helyünket a világban, megpróbáljuk feltérképezni a morális elveinket, hiedelmeinket, céljainkat. Erős önismeret korszaka ez, amely során függetlenedni akarunk szüleinktől, és alig várjuk, hogy végre mi magunk is „felnőttek” legyünk.
Szeretnénk beilleszkedni a társadalomba, ehhez pedig olyan kapcsolódásokat és csoportokat keresünk, ahol úgy érezzük odatartozunk. Ilyenkor gyakran sok dolgot kipróbálunk: különböző sportok, zenei műfajok, öltözködési stílusok stb. Mindezt azért, hogy megtaláljuk azt, amiben igazán jól érezzük magunkat. Ezek pedig sokszor igen szélsőségesnek tűnhetnek.
Ha megtaláltuk identitásunkat, hogy kik vagyunk valójában és hol a helyünk, és milyen nemi szerepeink vannak, akkor a hűséget nyerjük el, mint erény. Hűek leszünk önmagunkhoz, így másokat is könnyebben tudunk elfogadni még a különbözőségeink ellenére is.
Milyen felnőttekké válunk, ha ez nem lesz sikeres?
Szerepkonfúzió esetén gyakran szembesülünk egész felnőttkorunkban azzal az érzéssel, hogy nem találjuk a helyünket. Nem tudjuk, valójában kik vagyunk és mit is akarunk kezdeni az életünkkel. Amennyiben utóbbi érzés hirtelen jön és lehangoltsággal jár együtt, akkor egzisztenciális válságról lehet szó, amelyről bővebben olvashatsz az Egzisztenciális válság – Hogyan küzdj meg vele? című cikkünkben.
Ha identitásodat tinikorod óta nem sikerül megtalálni, akkor sajnos elképzelhető, hogy nem tudtad önmagadat megtalálni, nem alakult ki az identitásod.
A hatodik lépcsőfok: Intimitás vagy izoláció
Láthatod, hogy a felnőtté válásunk után már egyre nagyobb időszakot ölel fel egy-egy fázis. Ennek oka, hogy kialakuló identitással rendelkezünk, és a legfontosabb erényeket már sikerült elsajátítani. Az intimitás vagy izoláció már arról szól, hogy másokkal hogyan és milyen minőségű kapcsolatokat tudunk kialakítani. Az egészséges, biztonságot nyújtó kapcsolatok kialakítása, és ezek megtalálásának időszaka a 18-40 év közötti időszak.
Ha ebben a stádiumban képesek vagyunk intimitást megélni másokkal, például képesek vagyunk hosszú távú párkapcsolatot fenntartani és vállalni az elköteleződést, akkor a biztonságot, teljességet és elköteleződést élhetjük meg. Egy biztonságos kapcsolatban képesek vagyunk testileg és lelkileg megnyílni a másiknak, majd később egy gyermeket is beemelni a kapcsolatunkba.
Ahhoz, hogy jól vegyük ezt a krízist, szükséges, hogy az ősbizalom és az autonómia érzése meglegyen, ráadásul stabil legyen az énképünk, identitásunk. A szeretet, mint erényt tudjuk megszerezni ebben a szakaszban, ez pedig igen fontos lesz a későbbiek során is.
Milyen felnőttekké válhatunk, ha nem sikerül?
Amennyiben nem sikerül megfelelő kapcsolatokat kialakítanunk, akkor izolálttá, magányossá válhatunk, és akár depresszió is kialakulhat. A depresszióról már olvashattál bővebben a Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a depresszió! című cikkünkben.
A hetedik lépcsőfok: Generativitás vagy stagnálás
Az utolsó előtti szakaszban, a 40-80 éves korunk között szembesülünk azzal, hogy valami maradandót is alkothatnánk, és ekkor jön képbe leginkább a gyermeknevelés. Ilyenkor azt érezzük, hogy valami magasabb célt tudunk szolgálni, gondoskodni valakiről vagy valamiről. De ez megjelenhet egy olyan elhivatott munkában, hivatásban is, amellyel úgy érezzük, a társadalmat szolgáljuk hosszú távon.
Akik nem tudnak ilyet találni az életben, úgy érezhetik, haszontalanok a világban, míg akiknek sikerül, elsajátítják a gondoskodás erényét. Ebben a szakaszban megtörténhet a kapuzárási pánik, amikor elgondolkodunk, hogy jó helyen vagyunk-e, mit tettünk le az asztalra. Ilyenkor előfordulhat az is, hogy úgy döntünk, elértük karrierünk csúcsát, és inkább a jövő generációt mentoráljuk, tanítjuk.
Mi történik, ha nem vesszük sikerrel a krízist?
Ha nem sikerül a gondoskodást elnyerni, akkor úgy érezhetjük nem illünk bele a világba, a társadalom számára haszontalanok vagyunk. Valahogy a dolgok „nem ott vannak, ahol lenniük kellene”, nem tudunk nagy dolgokat elérni, nem vagyunk büszkék eddigi sikereinkre, mintha, nem is lenne már motivációnk.
A nyolcadik lépcsőfok: Integritás vagy kétségbeesés
80 éves korunk körül, vagy akár már hamarabb is, az elmúlás gondolata áll a középpontban. Számot vetünk életünkről, hogy mit hagyunk magunk mögött. Csökken a produktivitás, visszavonulunk és szemléljük eddigi életünket. Amennyiben úgy értékeljük, mindent elértünk, akkor integritást, életünk teljességét élhetjük át, bölcsességre tehetünk szert. Ha azonban nem sikerült mindent elérni, akkor kétségbeesés lehet úrrá rajtunk és akár depresszióhoz is vezethet.
Ez a lépcsőfok sokkal hamarabb is eljöhet például egy halálos betegség diagnosztizálása után, így elképzelhető, hogy néhány szakasz kimarad az életünkből.
Mennyire megbízható az erikson-i modell?
Alapvetően az erikson-i modell megbízhatónak mondható, és mindannyian tudunk kapcsolódni valamilyen szinten a leírtakhoz. A korhatárok azonban egyre inkább eltávolodnak: tovább maradunk az oktatásban, emiatt kitolódik a gyermekvállalás, vagyis a hatodik szakasz.
Emellett az is fontos, hogy önmagunk megtalálása egy egész életen át zajló folyamat. A modellben ez megtörténik serdülőkorban, és a felnőttkorba már úgy lépünk át, hogy pontosan tudjuk kik vagyunk, mi a célunk, ami azért elég ritka a valóságban.
Főleg úgy, hogy a céljaink, ahogy a személyiségünk is, egész életünkön át formálódik, így nincs olyan, hogy már megtaláltuk önmagunkat. Erről bővebben is írtunk az Élet igazságai, amiket jó lett volna, ha elmondanak nekünk című cikkünkben is.
Ha úgy érezzük, hogy valamelyik szakasz kimaradt az életünkben, vagy nem az erényt sikerült elsajátítani, inkább kérjük pszichológus szakember segítségét!
Összefoglalás
A pszichoszociális személyiségfejlődésünk egész életünkön át tart, és ennek egyik legátfogóbb modellje az Erik Erikson által leírt modell. Ennek alapján összesen 8 szakaszon megyünk át életünk során, hogy a legfontosabb erényekre szert tehessünk. Minden szakasz éveket vagy évtizedeket ölel át, ami már a születésünkkor elkezdődik, majd halálunkkor ér véget.
Az első erény megszerzése az ősbizalom, amelynek köszönhetően megtanuljuk, hogy tudunk segítséget kérni és számíthatunk valakire. Az autonómia során elsajátítjuk azt, hogy képesek vagyunk egyedül is megoldani problémákat. A kezdeményezőkészség során megtanuljuk, hogy vannak szándékaink, amelyek lehetnek reálisak és megfelelőek. Nem kell, hogy bűntudattal és szégyennel járjon, ha valamit csinálunk.
Ezután felismerjük, hogy képesek vagyunk az elvárt módon teljesíteni, majd elkezdjük kiépíteni identitásunkat. Serdülőkorban felépítjük kik vagyunk, hol a helyünk a világban és milyen céljaink vannak. Mindezzel felvértezve magunkat, felnőttkorban képesek leszünk hosszú távú, stabil kapcsolatokat kialakítani.
Később megjelenik a „maradandót alkotni” érzése, így gyermeket vállalunk vagy hivatást választunk, esetleg oktatjuk, neveljük a jövő generációit. Ha pedig időskorban visszatekintünk az életünkre, felismerjük, hogy mindent elértünk-e, amit szerettünk volna.
Az erikson-i modell nem nyújt minden kérdésünkre és krízisünkre megoldást vagy magyarázatot. Ennek ellenére sokat segíthet abban, hogy felismerjük, hol küzdhetünk némi elakadással, hogy aztán megfelelő szakmai segítség után leküzdhessük azokat.
Felhasznált források
Kapcsolódó bejegyzések
Miért érzed magadat szegénynek?
Napjainkban minden arról szól, hogy a pénz mindenek felett áll. Az Instagram telis tele huszonévesekkel, akik bejárják a világot, miközben a sokadik ingatlanra tesznek szert. Sokan csak azért vállalnak egy munkát, amiben rosszul érzik magukat, mert jobban fizet, mint...
Hogyan leld örömödet az ünnepekben?
Az ünnepek közeledte két érzelmet válthat ki belőlünk a leggyakrabban: megkönnyebbülést, hiszen végre 1-2 hetes szünet vár ránk, vagy félelmet, hogy mennyi elintézni való még előttünk. Már novemberben megérkezett az összes dekoráció a boltokba, elindultak a...
Kritikus gondolkodásmód: Így fejleszd tökélyre!
Napjaink álhír halmazával nagyon nehéz felvenni a versenyt. Mit hihetünk el és mit nem? Hogyan mérjük fel valaminek az igazságtartalmát, ha képtelenség minden részletet megismerni és megérteni egy bonyolultabb kérdésben? Tájékozódunk jobbról és balról is, majd...
