Oldal kiválasztása

Úgy érzed nem vagy mindig elég motivált?

Ez nem véletlen, ugyanis a motiváció egy igen erős, ámde trükkös érzés. Akár egyik pillanatról a másikra elillanhat a benned rejlő erő és lelkesedés, ami segített előre vinni az utadon, és elérni a célodat.

Ha előfordult már, hogy belekezdtél valamibe, legyen szó akár sportolásról, vagy akár pénzgyűjtésről, de akadályokba ütköztél, a lelkesedésed pedig alább hagyott, akkor ez a cikk segíthet neked.

Biztosan éreztél már olyat, amikor teljesen elkapott a hév, és biztos voltál benne, hogy teljesíteni tudod a kitűzött célodat. Ilyen az, amikor teljesen motivált vagy.

Más esetekben viszont szinte lehetetlen kitalálnod azt, hogy hogyan motiváld magad. Ilyen esetek mindenki életében előfordulnak. A motivációra az élet minden területén szükséged lehet. A munkahelyeden, egy vállalkozás elindításában, a sportban, a gyereknevelésben, vagy a háztartás számos területén.

Gondolj csak bele az újévi fogadalmakba. Egy 2019-es kutatás szerint az alábbi fogadalmakat teszik a leggyakrabban az emberek:

Újévi fogadalmak eloszlása százalékosan

Ebből látszik, hogy az emberek nagy része diétázni, többet mozogni és ezáltal fogyni szeretne. Ezért is milliárdos üzlet az emberek lefogyasztása. A legtöbb edzőterem is kihasználja ezt, és december környékén elkezdi a következő évre szóló bérleteit jelentős kedvezménnyel adni. Persze ők is tisztában vannak vele, hogy pár hónapon belül a bérlettel rendelkezők részének is csak töredéke fog lejárni az edzőterembe sportolni.

Természetesen ez nem csak az újévi fogadalmakra, hanem ahogyan már írtam, az élet bármely más területére igaz lehet. Velem is többször előfordult már, hogy támadt egy új ötletem, fellelkesültem, de később az erő, ami bennem támadt, kezdett alábbhagyni. Ezért is kezdett el érdekelni az, amit most neked is bemutatok, hogy mi is a motiváció, és milyen módszerekkel lehet fenntartani azt.

Mi is az a motiváció?

A tudósok szerint a motiváció definíciója az általános hajlandóság valamely cselekedetre. Az, amikor tulajdonképpen pszichológiai erők késztetnek téged arra, hogy elvégezd az adott feladatot. Alapvetően nem rossz ez a meghatározás, de talán a motiváció többet jelent számunkra.

James Clear író, fotós és vállalkozó szerint a motiváció lényege talán az lehet, hogy az a rossz érzés, hogyha nem teszem meg az eltervezett cselekedet, meghaladja azt a rossz érzést, amikor keservesen is, de megteszem. Tehát könnyebb akár kezdetben szenvedve lemenni az edzőterembe és teljesíteni a kitűzött célt, minthogy otthon maradj, ülj a kanapén, és furdaljon a lelkiismereted.

Ezt a példát bármi másra is kivetíthetjük. Nézzünk meg egy értékesítő pozícióban dolgozó embert. Néha biztosan elege van, hogy a századik embert hívja fel, de ez még mindig egy „jobb” rossz érzés, mintha ezt nem tenné, és a hónap elején a csekély összegű bankszámláját kellene néznie.

Tehát ez a motiváció. Persze minden lépésednek megvan a maga ára, de ha megvan a megfelelő motiváció, akkor könnyebb elviselni a cselekvéssel járó kellemetlenséget, mint azt, hogy tétlen maradsz, és nem fejlődsz tovább.

A motiváció több irányból is megközelíthető

Nem lehet teljesen egyértelműen és pontosan meghatározni azt, hogy mi is a motiváció, ezért több definícióját is érdemes lehet megvizsgálni.

Novák Ákos online marketing szakértő szerint például a motiváció három részre bontható. Az első része egy döntés, amit annak érdekében kell meghoznod, hogy valami megváltozzon az életedben.

A második rész a döntés utáni cselekedet takarja, tehát azt, hogy elkezdesz valami mást is csinálni, mint eddig. A harmadik pedig a kitartásodat jelenti, amivel el tudod érni, hogy valóban megváltozzanak a dolgok körülötted. Ennek a három dolognak teljesülnie kell ahhoz, hogy elérhesd a kitűzött célodat.

Ádám György fiziológus pedig a következőt mondta a motiváció jelentéséről:

„… kell léteznie egy olyan belső hajtóerőnek, amely megszabja a szükséglet kielégítés irányában való viselkedésmódosítást. Ezt a hajtóerőt (angolul drive-ot) nevezzük Woodworth nyomán motivációnak… ez a hajtóerő közvetlenül nem észlelhető az ember viselkedésében, hanem csak közvetve sejthető, következtetni lehet rá.” – Ádám György

Tehát nem is az a lényeg, hogy a motiváció minden egyes ember számára pont ugyanazt a jelentést birtokolja, inkább az, hogy hogyan tartsd fenn a mindennapjaid során, hogy ne veszítsd szem elől a kitűzött céljaidat.

Hogyan szerezz motivációt a feladatod elvégzéséhez?

Fontos megjegyezni, hogy a motiváció gyakran magának a cselekvésnek az eredménye, és nem pedig annak az oka. Ha belekezdesz valami újba, akkor olyan lendületet kaphatsz akár már az elején az újdonság erejétől, ami továbbvisz téged az akadályokon. Ezt nevezzük motivációnak. A lényeg, hogy ezt fenn tudd tartani nem csak rövid, hanem hosszútávon is.

Gondolj csak bele Newton első törvényébe. Azt mondja ki, hogy minden test megtartja nyugalmi állapotát vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását mindaddig, míg egy kölcsönhatás a mozgásállapotának megváltoztatására nem kényszeríti.

Átvitt értelemben tehát, ha már elkezdted a cselekvést, akkor jó úton haladsz, a lényeg, hogy ne kényszerítsen semmi a tevékenységed befejezésére. Ha már belefogtál, akkor könnyebb megtartani is a motivációt.

10 tipp a motiváció megszerzéséhez

Összegyűjtöttem neked 10 olyan motivációs tippet, amit ha betartasz, sokkal könnyebben kapod meg a kezdeti lendületet. Lássuk!

#1 Csak indulj el és hagyd, hogy a kezdeti motiváció ezáltal magával ragadjon

Ahogy azt a motiváció kutatói is kifejtették, a cselekedet elkezdéséhez nem kell várni a motivációra, ahhoz csupán akaraterő kell. A motiváció pedig ennek okán fog megérkezni.

Sok ember például azért nem jut el sosem odáig az életében, hogy írjon egy könyvet, mert már most folyton azon gondolkozik, hogy mit írjon majd legközelebb. Persze sokan így vélekedhetnek akár egy üzleti terv felállításáról, egy vállalkozás elindításáról, vagy valójában bármilyen szokás felállításáról.

#2 Tudd, hogy mit és mikor szeretnél megcsinálni

A The Guardian egyik korábbi cikkében írtak arról, hogy ne arra pazarold az erődet, hogy kitaláld, mikor és hol fogsz dolgozni. Ez rengeteg energiát kivesz belőled a feladatait elvégzése közben, és éppen ez akadályozhat meg a munkád elvégzésében.

Tehát legyen egy ütemterved a feladatok elvégzésére, így nem kell közben azon agyalnod, hogy hogyan is lesz tovább.

#3 Kezd kicsiben a feladatokat

Ha a kitűzött célod távolinak és félelmetesnek tűnik, és éppen ez az oka annak, hogy nem mersz belevágni, akkor oszd fel apró lépésekre. Mindig lépésről-lépésre haladj előre.

Egy vállalkozás felállításánál például kezdheted azzal, hogy elolvasol egy könyvet a vállalkozások indításáról. Olvasás közben kijegyzeteled, majd elolvasol egy újabb könyvet a marketingről, aztán egyet az üzleti terv készítéséről, és így tovább. A lényeg, hogy ne félj belevágni!

#4 Csökkentsd a zavaró tényezőket

Ha olyan feladat elé nézel, amihez nem szükséges a telefonod, akkor halkítsd le. Legyen egy kijelölt munkaterületed a lakásban vagy esetleg az irodádban, ahol senki sem zavar, így nem zökkensz ki, könnyebben koncentrálsz, és a motiváció is nehezebben hagy el téged.

#5 Bízz meg embereket, akiknek elszámolhatsz

Ha van az életedben pár olyan családtag, barát vagy ismerős, akikben megbízol, akkor mondd el nekik, hogy mik a terveid és a céljaid, valamint, hogy ezeket milyen ütemben szeretnéd megvalósítani.

Majd kérd meg, hogy a leírt ütemterved szerint számoltassanak el téged, hogy sikerült-e ténylegesen elvégezni a kitűzött feladatokat. Így még egy plusz erőt kapsz, hogy tartsd a tervedet.

#6 Szerezz motivációt a körülötted lévő emberektől

Nézz körbe az ismerőseid között, és inkább próbáld meg elkerülni azokat az embereket, akik negatív energiákkal árasztanak el. Közeledj azokhoz, akik pozitívan állnak hozzád, a terveidhez, és segítséget nyújtanak, ha arra van szükséged.

#7 Ne ess kétségbe, ha kudarc ér

Ha az egyik terved nem úgy sül el, ahogy azt gondoltad, vagy valamilyen más formában kudarc ér, ne ess kétségbe. Amikor megbotlasz, kellj fel, porold le magad és tedd fel magadnak a kérdést: „Mi az, amit megtanulhatok ebből a kudarcból?”

#8 Mindig emlékeztesd magad arra, miért fogtál bele az egészbe

Írd le egy papírra, hogy mi a célod azzal, amibe belefogtál. Több pénzt keresni? Megtanulni valamit? Lefogyni 10 kilót?

A papírt, amire ráírtad a végső célodat, ragaszd ki a lakásod egy olyan pontjára, ami minden nap szembe jön veled, így sosem megy ki a fejedből a célod, és akár minden nap egy újabb lendületét kaphatod el a motivációnak.

#9 Akár versenyezhetsz is

Egy unalmas rutinfeladat elvégzéséhez például a munkahelyeden nagy segítségedre lehet az, ha az egyik kollégáddal, akivel jóban vagy, kitűztök magatok között egy versenyt.

Ez nem csak a monotonitását veszi el a feladatok elvégzésének, de ezzel együtt egy nagy motivációt is kapsz arra, hogy minél hamarabb elérd a célodat.

#10 Olyan emberektől is szerezhetsz motivációt, akiket nem is ismersz

Motivációs idézetek, könyvek vagy akár podcastek is léteznek, amikből motivációt kaphatsz. Bár nem ismered ezek szereplőjét személyesen, mégis tudhatod, hogy ha ő képes volt rá, akkor neked is sikerülni fog.

Nagyon sokat lehet tanulni egy-egy sikeres embertől. Gondold végig, hogy mit szeretsz, és olvass azzal kapcsolatban. Bejönnek a sportautók? Olvass Enzo Ferrariról. Apple telefonod van? Olvasd el Steve Jobs önéletrajzi könyvét. Ha pedig egy kis seggberugásra van szükséged, javaslom Gary Vee, vagy E.T. The Hip-Hop Preacher videóit YouTube-on, vagy Mark Manson könyveit.

Sokan tudnak itthon is példát mutatni

Orbán Gergely, mindössze 25 éves, jelenleg öt cég operatív vezetője, ebből kettő a saját vállalkozása. 2019 novemberében a VOSZ történetének legfiatalabbjaként elnyerte a Vállalkozók Országos Szövetségének az Év Vállalkozója díját is. Ő is elmondta, hogy hogyan szerezte meg a motivációt, majd hogyan tartotta meg azt.

Véleménye szerint is igaz az, hogy a motiváció nem magától jön az életedbe, hanem neked kell érte menni. Az első és legfontosabb szempont az a célok kitűzése, ugyanis anélkül nem lesz motivációd. Ha pedig már megvan a végső célod, akkor az odáig elvezető utat kell konkrét lépésekre lebontanod, és majd csak ezután foghatsz neki a kemény munkának.

Kifogások mindig is lesznek, hogy másnak miért sikerül, neked pedig miért nem. De tedd fel magadnak a kérdést, hogy kinek is magyarázod ezeket? A legfontosabb a kitartás. Az, hogy a kudarcok után is fel tudj állni, és újra megpróbáld, amit már elkezdtél.

A végén úgyis csak egy fontos dolog lesz, mindegy hogy hány kifogást gyártottál magadnak, vagy hány kudarcot kellett megéljél. Mégpedig az, hogy sikerült-e elérned a célodat. Ez az, aminek előre felé kell téged hajtania.

Hogyan maradj hosszútávon is motivált?

Nem csak elindulni kell az úton, és megszerezni a motivációt, hanem a hosszú és általában rögös úton meg is kell azt tartani, ameddig a célodat el nem éred. Három olyan fő szempont van, amivel szinte minden kutatásban, motivációval kapcsolatos felmérésben találkozhatunk. Ezeket fogom most bemutatni számodra.

#1 Találd meg a miérted!

Minden embernek, így neked is kell, hogy legyen az életben egy nagy miérted. Lehet szó itt a gyerekeid jólétéről, a saját anyagi függetlenségedről, vagy az egészségednek a hosszútávú fenntartása. A lényeg az egészben, hogy meglegyen az a miérted, amiért minden egyes nap megéri kikelned az ágyból.

Természetesen ez nem egy egyszeri motiváció, mivel ezek a miérteket érdemes lehet fejlesztened. Erre azért is lehet szükséged, mivel előfordulhat olyan helyzet is, amikor eléred a célodat, de ahogy elérted, rájössz, hogy ez a cél nem is volt annyira fontos.

Lehet, hogy meg tudod venni álmaid házát, de amikor ezt eléred, és mégis egyedül költözöl bele, rájöhetsz, hogy ez annyira nem is volt fontos számodra, mint amekkora jelentőséget tulajdonítottál neki.

#2 Ismerd meg önmagad! 

A képességeidet fejlesztened kell, mivel csak így érheted el a célodat. De ehhez előtte persze mindenképpen fontos megtalálnod azokat a képességeidet, amiket érdemes fejlesztened, tehát jó vagy benne. Ezáltal a tetteidet sikeres eredmények, elismerések fogják kísérni, amitől még több motivációd lesz.

Azonban ha valami olyasmibe fogsz bele, olyan képességedet próbálod meg használni, amihez nincs tehetséged, akkor ezek a dícséretek elmaradnak, és fejlődni is nehezebben fogsz tudni. A frusztráltságod és az elkeseredésed egyre csak nőni fog, ami mind a motiváció gyilkosa.

Ha megfelelő az önismereted, akkor a tetteidért is könnyebben vállalod a felelősséget. Ez ugyanis segít neked felismerni azt, hogy a saját eddigi döntéseid vezettek oda, ahol most tartasz. Legyen szó itt jó vagy rossz dologról egyaránt. Így könnyebben tudod eldönteni azt, hogy mi az, amin változtatnod kell ahhoz, hogy előrébb lépj a céljaid felé.

#3 Tedd rendbe az értékrendedet!

Ez lehet, hogy egy kicsit hosszabb folyamat lesz, de elengedhetetlen lépés ahhoz, hogy fenntartsd a motivációt. Tisztáznod kell magadban, hogy mi az, ami számodra valóban értéket képvisel, és mi az, ami egyáltalán nem fontos. Simán előfordulhat az, hogy ha a céljaid megvalósítása nem akar sikerülni, akkor valami gond van a felállított értékrendeddel.

Ha az értékrendedet le tudod tisztázni magadban, akkor sokkal könnyebb lesz majd megtartani a motivációt, ugyanis mindig valamilyen értékért mozdulnak ki az emberek a komfortzónájukból. Ha azonban nem teszel érte, tehát nincs elég motivációd tenni érte, akkor nem is képvisel számodra akkora értéket.

Mi az, ami még segíthet megtartani a motivációdat?

Számos módszer létezik, ami segíthet neked annak érdekében, hogy ne veszíts a kitartásodból, a kezdeti lendületből. Ezzel kapcsolatban több kutatás is létezik, melyek lehet, hogy az élet egy-egy területére fókuszálnak, de általánosságban is megfogadhatóak ezek a tanácsok.

Ne kérj, inkább adj tanácsot!

A Sloan Management Review-ban megjelent cikkben Lauren Eskreis-Winkler pszichológus és Ayelet Fishbach viselkedéskutató azt az újabb felfedezést támasztotta alá kutatásaiknak eredményével, hogy ahhoz, hogy a munkahelyeden hosszútávú motivációt érezz a feladataid elvégzésére, ha segítesz másoknak.

Tehát a kutatás szerint, nem az a legjobb megoldás a motiváció fenntartására, ha tanácsot kérsz másoktól. Azzal motiválod magadat a legjobban, ha te próbálsz meg segíteni valakinek.

Rengeteg motivációs könyv, előadás során elhangzott már az a jótanács, hogy ha motiválni szeretnéd magadat, akkor találj egy példaképet, egy nálad sikeresebb embert, és próbáld meg követni a példáját. Kérj tanácsot például egy olyan kollégádtól, aki a cégnél elérte már azt a pozíciót, amit te is célul tűztél ki magadnak.

Ez is egy jó módszer természetesen, mert elkezd húzni téged az a személy, akinek a példáját követed. Tehát, én azt javaslom, hogy legyen egy mentorod, és emellett fogadd is meg az említett két amerikai pszichológus tanácsát.

Érdemes olyanokkal is beszélgetned, akik hozzád hasonlóan küszködnek az előbbre jutással. Aztán még ennél is jobb, ha nem kéred, hanem olyan személyeknek adod a tanácsokat, akiknek már te tudsz segíteni. Légy egyszerre mentor és mentorált!

Hogyan zajlott a kutatás?

A motiváció mindkét kutató szerint egyet jelent. Az önkontrollt, valamint azt, hogy az ember a passzív tudását tényleges cselekvéssé változtassa.

A kutatás során a tesztalanyok saját bevallásuk szerint motiválatlansággal és az önkontroll hiányával küszködtek az élet valamely területén. Ez lehet munkahelyen, a vállalkozásban, vagy az egészségük megőrzésében.

Az egyik teszt során a kutatók arra kérték ezeket a tesztalanyokat, hogy adjanak tanácsot olyan embereknek, akik hasonlóan motiválatlanok valamilyen területen, mint ők. A kísérlet során azokat a tesztalanyokat, akiknek a munkakereséssel volt problémájuk, arra kérték a kutatók, hogy adjanak álláskeresési tanácsokat másoknak. Egy későbbi alkalommal azonban egy karriertanácsadó javaslatait olvastatták el velük.

Mi lett a kutatás eredménye?

A kutatásban résztvevők 68%-a azt mondta, hogy sokkal motiváltabb lett azután, hogy ő adott tanácsot, mint amikor ő kapta a javaslatokat. Ez persze nem csak az álláskeresés témában volt igaz. Ha a spórolásról, dühkezelésről vagy a fogyókúráról volt szó, a válaszadók kb. 70%-a akkor is motiváltabbnak érezte magát, ha ő adott tanácsot.

A két amerikai kutató szerint az egész jelenségnek a kulcsa az önbizalomban rejlik.

A kutatók a következőt állítják ezzel kapcsolatban:

„Ha ismételten kudarcot vall az ember a céljai elérésében, akkor az rombolja az önbizalmát. Ha azonban tanácsot ad másoknak, az több különböző okból visszaépítheti az önbizalomba. Már akár az is segíthet, ha valaki csak kikéri a tanácsodat, mert az is megerősíti azt az érzetet, hogy birtokában vagy a szükséges tudásnak. A tanácsadáskor vissza kell emlékezned olyan múltbeli helyzetekre, amikor sikereket értél el.”

Ezt a módszert használó embereknél ráadásul megfigyelték azt is, hogy nem csak az önbizalmuk, hanem a teljesítményük is növekedett.

A teljesítmény növekedése

Ugyan ezek a kutatók 318 diák bevonásával egy újabb kísérletet is elvégeztek. A kísérlet három hétig tartott úgy, hogy az osztályokat két részre bontották fel.

A tanulók egy részének, mint ahogyan a korábbi kísérletben is, tanácsokat kellett adnia a többi tanulónak, a hatékonyabb tanuláshoz. És ezek a tanulók, akik a tanácsokat osztogatták, 38%-kal több időt fordítottak a házi feladatuk megírására, mint azok, akik kapták a tanácsot.

Összefoglalva tehát, természetesen megállja a helyét az a szempont is, hogy tanulj, járj tréningekre, és előadásokra. Keress magadnak egy mentort is, de a legnagyobb motivációt ezen kutatás szerint nem ez fogja adni számodra, hanem az, ha másoknak segítesz, és így adod át a tudásodat.

Motiváció a mindennapokra

#1 Jutalmazd meg magad!

Azt már tudod, hogy a nagy célokat érdemes részcélokra bontani, hogy kisebb lépcsőfokok megtételével juss fel a csúcsra. Annak érdekében, hogy minél tovább megmaradjon a motiváció, minden egyes részcél teljesítése után is jutalmazd meg magad.

#2 Étkezz egészségesen!

A test üzemanyaga ugyanis az étel, amit megeszel. Éppen ezért nem mindegy, hogy mi az, amit beviszel a szervezetedbe. Persze ez nem azt jelenti, hogy csak zöldségeken élhetsz, inkább a mértékletességről van szó,

Azt már tudod, hogy a nagy célokat érdemes részcélokra bontani, hogy kisebb lépcsőfokok megtételével juss fel a csúcsra. Annak érdekében, hogy minél tovább megmaradjon a motiváció, minden egyes részcél teljesítése után is jutalmazd meg magad.

#3 Jutalmazd meg magadat!

Azt már tudod, hogy a nagy célokat érdemes részcélokra bontani, hogy kisebb lépcsőfokok megtételével juss fel a csúcsra. Annak érdekében, hogy minél tovább megmaradjon a motiváció, minden egyes részcél teljesítése után is jutalmazd meg magad.

#4 Meríts ihletet!

Attól még, hogy egyes amerikai kutatók szerint nem a legjobb módszer, ha tanácsokra vágysz, és elolvasol egy könyvet, még jó módszer marad. Tehát, ha úgy érzed, hogy kicsit lankadt a lendületed, vegyél elő egy számodra motiváló írást, és máris jobban leszel.

#5 A céljaid váljanak a szokásoddá!

Tegyük fel, ha például az a célod, hogy megtanulj valamit, akkor kezdj el minden nap olvasni abban a témában, akár csak egy cikket, egy magazint, vagy egy könyvet. Persze először nem fog könnyen menni, neked kell a szokásaid közé beépítened ezt. Először olvass csak 10 percet, aztán fél órát, majd később már egy óra sem fog a nehezedre esni.

#6 Aludd ki magad!

Ahhoz, hogy a célod eléréséhez meglegyen a kellő akaraterőd, muszáj, hogy kipihent legyél. Tudatosan figyelj a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra. Átlagosan 7-8 órára minimum szükséged van, de az is lehet, hogy 9 óra kell ahhoz, hogy a maximumot tudd nyújtani.

#7 Figyelj oda, milyen médiát fogyasztasz!

Minden médiafelület tele van negatív hírekkel! Jelenleg végképp, de ez bizony máskor is megfigyelhető. Mi emberek úgy vagyunk kódolva, hogy a negatív hírekre kapjuk fel a fejünket, hiszen a biztonságérzet az egyik legalapvetőbb igényünk. Ugye ezt már Maslow-tól megtudhattuk évtizedekkel ezelőtt.

Ezek a hírek azok, amik a kedvedre és a motivációdra is rossz hatással lehetnek. Persze tudnod kell, hogy mi történik a világban, de szabj ennek korlátot. Én például jelenleg ebéd után, maximum 20 percet tölthetek aktuális hírek fogyasztásával. Ébredés után, illetve lefekvés előtt pedig semmiképp ne látogass fel kedvenc hírportálodra. Inkább szakmai cikkek elolvasására fordítsd a szabadidődet, én is erre törekszem.

Összefoglalás

Az a motiváció, amit hosszútávon is képes vagy fenntartani, elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ténylegesen meg tudd valósítani a céljaidat, és ezáltal sikeres emberré válhass.

Mindenképpen ismerned kell önmagadat, mert csak a megfelelő önismerettel sikerülhet legyőzni a visszahúzó erőt, és fenntartanod a motivációt. Amint ez megvan, akkor meg kell keresned a miértedet, valamint az értékrendedet is tisztán kell, hogy lásd.

Számos módszer létezik, ami segít neked abban, hogy a motiváció a mindennapjaidban is szerepeljen, illetve abban, hogy ne hagyd veszni a céljaidat. Ezeket érdemes kipróbálnod, mivel mindenkinek más és más módszer segíthet kihozni magából a legjobbat.

Lehet, hogy lesz olyan, ami téged nem fog annyira motiválni, de ekkor sem szabad elkeseredned. Próbáld ki a következő módszert, és kísérletezz. Minél több dolgot kipróbálsz, minél jobban megismered önmagad, annál jobban tudni fogod, hogy mi hoz lázba.

Te, hogyan tudod növelni a motivációdat? Van kedvenc módszered?

Felhasznált szakirodalom

Kapcsolódó bejegyzések

Miért érzed magadat szegénynek?

Miért érzed magadat szegénynek?

Napjainkban minden arról szól, hogy a pénz mindenek felett áll. Az Instagram telis tele huszonévesekkel, akik bejárják a világot, miközben a sokadik ingatlanra tesznek szert. Sokan csak azért vállalnak egy munkát, amiben rosszul érzik magukat, mert jobban fizet, mint...

Hogyan leld örömödet az ünnepekben?

Hogyan leld örömödet az ünnepekben?

Az ünnepek közeledte két érzelmet válthat ki belőlünk a leggyakrabban: megkönnyebbülést, hiszen végre 1-2 hetes szünet vár ránk, vagy félelmet, hogy mennyi elintézni való még előttünk. Már novemberben megérkezett az összes dekoráció a boltokba, elindultak a...

Kritikus gondolkodásmód: Így fejleszd tökélyre!

Kritikus gondolkodásmód: Így fejleszd tökélyre!

Napjaink álhír halmazával nagyon nehéz felvenni a versenyt. Mit hihetünk el és mit nem? Hogyan mérjük fel valaminek az igazságtartalmát, ha képtelenség minden részletet megismerni és megérteni egy bonyolultabb kérdésben? Tájékozódunk jobbról és balról is, majd...